Ha egyszer véget ér az Európába történő tömeges bevándorlás, vagy legalább eljutunk odáig, hogy a tagállamok komoly erőfeszítéseket tesznek a korlátozására, akkor nem csupán a magyar–osztrák kapcsolatokat kell rendbe hozni, hanem az összes létező kétoldalú viszonyt Európában. A menekültválság ugyanis megmutatta az európai vezetők igazi arcát. Kiderült, hogy az egekbe magasztalt, magabiztosnak és határozottnak tűnő politikusok valójában inkompetensek és bizonytalanok, ha valódi veszélyhelyzettel kell szembenézniük. Ők hangzatos kijelentésekkel, önmaguk fényezésével és mások lejáratásával igyekeznek kompenzálni, leplezni alkalmatlanságukat. Egymás felesleges bírálata pedig ahhoz vezetett, hogy megromlottak a korábban jól működő, sőt barátinak mondott kapcsolatok.
Az építő jellegű bírálatokat akár el is fogadja egy ország az egyik legfontosabb partnerétől, de amikor az a bizonyos partner a holokauszthoz hasonlítja a bevándorlók szállítását egy menekülttáborba, akkor csakis két dolgot feltételezhetünk: a kijelentést megfogalmazó politikus azonnali orvosi ellátásra szorul, vagy egyszerűen gonosz és rosszindulatú.
Úgy tűnik, az őrült döntések és rosszindulatú megjegyzések korszaka szerencsére véget ért Európában. Mindenki lehiggadt. A legtöbben érzelemmentesen, észszerűen kezdtek el gondolkodni. Meglátszik ez a fajta gondolkodás a bevándorláspolitikában is, hiszen ma már nincs olyan ország, ahol a vezetés vagy a társadalom a korlátlan befogadás híve lenne. A bevándorlók nagy száma megtette a hatását. Ma már a nyomás csökkentésén, a korlátozáson, a határok védelmén van a hangsúly. Kellett hozzá legalább egy év, és bár még most sem vagyunk elég szigorúak, annak is örülhetünk, hogy a józan ész politikája felülkerekedett a romboló liberális irányvonalon.
Az irányváltás, a 180 fokos fordulat Ausztriában is megtörtént. Werner Faymann kancellár belebukott bevándorláspolitikájába, amely a merkeli Willkommenskulturra épülve egyetlen célt tűzött ki maga elé: Afrika és Ázsia népei, gyertek, tárt karokkal várunk benneteket! A társadalmi elégedetlenséget és az ellenzéki osztrák nacionalisták népszerűségének robbanásszerű növekedését látva hirtelen rükvercbe váltott a bécsi kormány, kerítést kezdett el építeni, és felső határt szabott meg annak, hogy évente hány menedékkérelmet fogadhat be Ausztria. A váltásban nagy szerepet játszott a most Budapestre látogató Sebastian Kurz, a jobboldali néppárti külügyminiszter, aki az európai politikusok közül ezidáig a legszigorúbb menekültügyi tervvel állt elő. Ausztráliához hasonlóan visszafordítana minden embercsempész hajót, és Európán kívüli szigeteken állítana fel központokat, hogy ott állapítsák meg, ki jogosult menekültstátusra, és ki nem.
A normális, pragmatikus kapcsolatok kiépítése Ausztriával az egyik legfőbb prioritásunk kell hogy legyen, hiszen szomszédos országról van szó, egyik legfőbb kereskedőpartnerünkről. Ahogy minden diplomáciai viszony esetében, itt is csak a négyszemközti tárgyalások, a személyes találkozások segíthetnek abban, hogy erősödjön a kapcsolat. Nincs szükség a sajtón keresztüli üzengetésekre, a félreértelmezett mondatokra, a felesleges feszültségkeltésre. Csak bízni tudunk abban, hogy az új osztrák kancellár, a szociáldemokrata Christian Kern is híve a pragmatikus viszony fenntartásának, s Magyarország és Ausztria valóban új alapokra helyezheti kapcsolatát.