Egyetlen állam se született úgy, hogy valaki más mosolyogva átnyújtotta a koronát a leendő uralkodónak, visszavonta a csapatait a jövendő határra, és sok sikert kívánt az első, tétova lépéseit megtevő országnak. Vérben születnek az államok, mert a természet törvényei ezt diktálják, az ember így van felépítve.
Madrid nem akarja, hogy Barcelona külön útra térjen, ezért pedig a végső eszközhöz nyúl, az erőszakhoz. A rohamrendőrség betöri az iskola ajtaját, elráncigálja az utcáról a tüntetőket, gumilövedékkel oszlatja fel a tömeget, hogy meg tudja tartani a korona alatt Katalóniát.
A furcsa helyzetben mindkét félnek igaza van, Madrid az ország egységéért küzd, Barcelona pedig a demokratikus véleménynyilvánításért száll síkra. Mondhatjuk, spanyol belügy, ám nagyon hamar nemzetközi problémává alakulhat, sőt már azzá is alakult, hiszen ez a népszavazás már nem is egy egyszerű pillangószárnycsapás. Ez valódi, figyelmeztető arculcsapás.
Arra mutat rá, hogy hihetünk a létező világok legjobbikában, a helyzet megváltoztathatatlanságában, de amikor a katalán rendőrökben már nem bízik a főváros, ezért csapatokat küld a távoli tartományokból erősítésként a barcelonai kikötőbe, az mégis súlyos jelzés.
Katalóniában is emberek élnek, akik nem akarnak úgy élni, ahogy nekik megszabták valahol máshol, akik makrogazdasági mutatókkal és vissza nem térítendő támogatásokkal álmodnak, s strukturális és kohéziós alapokkal fűszerezik a levesüket.
Katalónia élne jogaival, Spanyolország viszont joggal aggódik, hiszen csupán egy homályos szokásjog áll az oldalán, miszerint senki se támogatja a határok erőszakos megváltoztatását Európában, csak Koszovó esetében, de oda az ember magában mindig csillagot tesz, hogy emlékezzen, az az állam kivétel, és nem is valami sikeres kivétel.
Csakhogy tegnap már Nantes-ban is felvonultak a franciaországi bretonok, akik hivatalosan nem léteznek, békésen, néhány százan, rendőri biztosítás mellett, függetlenséget követelve. Hiszen ott vannak a katalánok, akikre fel lehet nézni, mert kiálltak önmagukért, megharcolták a jó harcot.
Skócia miniszterelnöke üdvözletét küldte Barcelonába, csupa-csupa olyan kisebb-nagyobb terület, autonómia és lehetséges állam, amely egyáltalán nem érzi jól magát jelenlegi helyzetében, és cseppet se ért egyet az említett homályos alapelvvel. Igen, lehetséges a határok megváltoztatása, ha ezt akarják az ott élő emberek. Igen, az állam természetesen ellenezni fogja ezt, ezen senki se csodálkozzon. De bizonyos kritikus tömeg megléte esetén nincs az a páncélozott rendőri erő, amely fel tudja tartóztatni az emberek áradatát.
Mi, magyarok tudjuk, miről van szó Katalóniában. Mi voltunk azok, akik mindig kétszer is átgondoltuk, mit szabad és mit nem érdemes mondani, nehogy az idegenbe szorult magyarok lássák kárát. Sajnos tapasztalt diplomaták vagyunk ezen a téren.
A magyar kormányzat támogatta a katalán népszavazás megtartását, pontosan azért, mert nem mi fogjuk meghatározni, hogy Katalónia hogy éljen, és Madrid hogyan válaszoljon, mi csak annyit mondhatunk, az embereknek joguk van kinyilvánítani a véleményüket, még ha fájó is az bizonyos köröknek.
Ez pedig nem csak Katalóniára érvényes, de Európa bármely területére. Magyarország nem felelős Gerard Piqué barcelonai futballistáért, de Horváth Péter kolozsvári egyetemistáért igen. Orbán Viktor szavai szerint Magyarország már lélekben és testben is elég erős ahhoz, hogy felelősséget vállaljon az erdélyi magyarokért.
Mert azért a víz az úr.