Döbbenetes számot közölt a héten a Nemzetközi Valutaalap a világ teljes adósságáról. Az összeg 152 000 milliárd dollárt tesz ki, amit ha elosztunk földünk lakosságával, akkor mindenkire nagyjából 6 millió forint jut. Ez elsőre nem látszik túl nagy számnak, hiszen Magyarországon sokaknak ennél nagyobb tartozása van. Ez az összeg azonban azokra is vonatkozik akik egy-egy elmaradottabb országban egész életükben nem keresnek meg ennyi pénzt. Sokkal fontosabb tehát azt látni, hogy az adósság értéke 225 százaléka annak, amit a földön megtermelünk. Vagyis semmi mást nem teszünk, mint engedve a fogyasztói társadalmi nyomásnak, hitelből finanszírozzuk azt az életet, amit igazából nem engedhetnénk meg. Úgy látszik tehát, hiába van itt intő példának a 2008-as válság, nem tanulták meg belőle a leckét sem a bankok, sem a lakosság.
Pedig a képlet nagyon egyszerű volt, Amerikában az emberek a házaikra 120-150 százalék hitelt vehettek fel azért, hogy olyan jólétben éljenek, aminek nem volt alapja. Ez pedig semmi mást nem szolgált, mint hogy etessék a bankok profitéhségét, akik mindenfajta kockázatelemzés nélkül szórták ki a kölcsönöket. A folyamat pedig öngerjesztő lett, hiszen aki a piacon lépést akart tartani, annak muszáj volt felvennie a kesztyűt, így egyre kockázatosabb ügyfelek is kaphattak kölcsönöket. Amikor persze eljött a baj, a lakásárak zuhanásának a képében, a bankok fejvesztve próbáltak a pénzükhöz jutni, akár egymást eltaposva is.
Mindez azonban, úgy látszik, hiába okozott többéves komoly gazdasági válságot, az emlékek sokakban gyorsan megkoptak. Az adatok szerint ugyanis a hitelezés most is ész nélkül virágzik. Pedig a bankok még az elmúlt éveket sem heverték ki, amit jól mutat, hogy Európa egyik legnagyobb pénzintézete, a Deutsche Bank nagyon komoly bajban lehet, hiszen szinte mindennaposak a hírek arról, hogy jelentős tőkehiánnyal küzd. Reméljük, a világ vezető bankárai és politikusai legalább arra emlékeznek, hogy mekkora bajt okozhat, ha egy ekkora óriást magára hagynak. A Lehman Brothers összeomlását követő helyzetre ugyanis biztosan senki sem kíváncsi ismét.
Az emberek esetében pedig ne is várjuk, hogy az olcsó hitelek korában majd maguktól abbahagyják a kölcsönök felvételét. Főleg akkor, amikor valóban nagyon alacsony kamatok mellett lehet pénzhez jutni, és a bankok is alig várják, hogy újra a régi „szép időket” éljék meg. Természetesen vannak olyan országok, ahol bevésődött az emberekbe, hogy óvatosan kell bánni a kölcsönökkel. A németek például a második világháborúban megtanulták, hogy elsősorban a megtakarításaikra támaszkodjanak, és ennek sikerét jól mutatja, hogy az ország Európa vezető gazdasági hatalma maradt, mivel a válságot is sokkal könnyebben vészelte át.
Mindez persze nem jelenti azt, hogy a kölcsön ördögtől való. A gazdaságnak ugyanis valóban a motorja lehet az okosan használt forráskihelyezés. Ezt azonban ne a bankoktól és az emberek többségétől várjuk el. A világ politikai elitjének kellene felébrednie, hogy ezen a területen komoly beavatkozásra lesz szükség. A liberalizmust gyorsan el kellene felejteni, és jó lenne, ha ezt a fontos pozícióban lévő politikusok észrevennék. Jó példának itt vannak mindjárt a devizahitelek visszaszorítására tett pozitív intézkedések.
A magyar példa a környező országokban már ragadós, de nem ártana ezt egyéb hitelezési területekre is átültetni. Talán érdemes lenne megvizsgálni a magyar jegybank életbe léptetett szigorító lépéseit, amelyek Magyarországon már nem engedik, hogy a havi jövedelmünk túlzott részét fordítsuk kölcsön törlesztésére. A mostani, rekordot jelentő adat ugyanis jól mutatja, hogy sok helyen ez még biztosan nem így van, és komolyabb állami beavatkozás nélkül ki tudja, hol áll meg ez a folyamat.