Állítólag javasoltuk, mégsem rendez tudományos konferenciát az 1956-os magyar forradalom 60. évfordulója alkalmából a washingtoni Woodrow Wilson Nemzetközi Kutatói Központ. Ez első hallásra éppen annyira érdekli a magyar társadalom többségét, mint amennyi segítséget adtak annak idején az amerikaiak az orosz tankok ellen. Éppen ezért a hírt az évszázad legjelentősebb diplomáciai blamázsaként tálaló heccsajtó csavar egyet a történeten, és Orbán Viktornak szóló történelmi üzenetről hadovál.
Kivételesen üljünk most föl a provokációnak, és merengjünk el azon, mit érthet a két ország már-már baráti, de mindenképpen szoros szövetségesi viszonyán az az adminisztráció, amelyik ezzel a pökhendi, arrogáns fellépéssel sajnálja le a hírek alapján mindazokat, akik a mai napig eleven, sajgó sebként hordják magukban a hatvan évvel ezelőtt történtek emlékét.
Mert lehet gurgulázva röhögni Szijjártó Péteren, amiért nem fogadja őt az amerikai külügyminiszter, lehet úgy értelmezni a hazánk belügyeibe való legvisszataszítóbb beavatkozásokat, mint aggódást a demokrácia állapotáért, és ami a lényeg, lehet mindezért Orbán Viktort hibáztatni, de valamit nem lenne szabad figyelmen kívül hagyni. Mégpedig azt, hogy a szavazni hajlandó magyarok döntő többsége másodszor is ezt a kormányt választotta meg annak ellenére, hogy politikáját, döntéseit már az előző ciklusban is a pokol legsötétebb bugyraiba próbálta süllyeszteni az Egyesült Államokból vezérelt balliberális hazaárulók serege.
A nem az országot, csak a kormányt támadjuk kijelentés ostobasága tehát két-három milliós tömeg kezét szorítja ökölbe minden egyes alkalommal, amikor elhangzik. Jelen esetben még súlyosabb a helyzet, amikor 1956 hőseinek megünnepléséről van szó. Az amerikai viselkedés ugyanis közvetlenül az egész országot köpi szembe, ha egyáltalán igazak azok a kicsinyes magyarázatok, amelyek a jelenlegi magyar kormánypolitika megleckéztetéséről szólnak.
Igen, kedves elvtársak, önöket is, akik részt vettek a forradalom leverésében, a gyalázatos megtorlásban, és okozói annak, hogy a mai napig boldogtalan ez az ország.
Önöknek ugyanis lett volna lehetőségük szembenézni dicsőségesnek éppen nem mondható múltjukkal, kölcsönös párbeszéd keretében elindulni a megbocsátás nem könnyű útján a megalázottakkal, a kisemmizettekkel, közösen mindkét tábor gyermekeivel és unokáival, egyszer s mindenkorra megbékélni egymással, hogy együtt tudjuk építeni ezt az önök által többször a szakadék szélére taszított országot. Most viszont úgy érezhetik, érdemes volt szétverni az ünneplő tömeget az ötvenedik évfordulón, hiszen Gyurcsány idején egyenesen emlékévet szenteltek az Egyesült Államokban, a külügyminiszter, Condoleezza Rice beszédének címe az volt: „Magyarország modellként szolgál a világ számára”.
Megnyugtatom az Orbán-fóbiásokat, modell most is. Amikor naponta látnak napvilágot újabb és újabb bizonyítékok arról, hogy Soros György pénzén miképpen próbálja manipulálni saját alantas érdekeinek megfelelően Európa sorsát az önmagát a világ csendőrének gondoló amerikai hatalom, hazánk remek példát mutat az okos ellenállásra, amelynek során nem hódol be, de a szövetségesi kapcsolatokat sem rúgja fel. Bármennyire örülnének ennek a szintén Soros tenyeréből zabáló provokátorok! Ugyanakkor a világ magyarsága, beleértve az Amerikában rendkívül sikeres magyar közösséget is, rettenetesen sajnálni fogja, ha nem lesz elég még egy ilyen kitüntetett alkalom sem, mint 1956 hatvanadik évfordulója, egy apró gesztusra, amivel azt érzékeltethetné a szuperállam, hogy sajnálja, amiért annak idején nem segített, de örül, hogy mára beértek a forradalom gyümölcsei.