Kevés nagyobb hibát lehet elkövetni a politikában, mint amikor az ember személyeskedésnek veszi a vitát, behódol a másik személyiségének, az aktuális politikai folyamatokat személyes sértésnek vagy dicséretnek veszi, az eredményeket pedig elkönyveli saját érdemeinek.
Ebben a játékban az egész világsajtó részt vesz, s ahogy halad előre a világ, és szinte szaga van a híradásoknak, a sármos és fotogén politikusok kerültek a kamerák elé, akik megmondják az igazságot. Minél jóképűbb az elnök/kormányfő, annál jobban elfogadja a nép az érvelést, annál több női szavazatot tud bezsebelni az aktuális vezető, miközben senki se tudja megmondani, vajon a cuki politikus útja a pokolba vezet-e.
Emmanuel Macron korunk Kennedyje, és egyelőre nem tudni, milyen hatással lesz Európára ez a teljesen ismeretlen politikus. Alapállását az elnökválasztási kampány során tökéletesen megismerhette mindenki, őt tették meg a Nyugat megmentőjévé, a „szabad világ” vezetőjévé, mintha ez a kifejezés 2017-ben még jelentene bármit is azon túl, hogy valaki utálja Donald Trumpot.
A sármos francia pedig lubickol a szerepben. Kőkeményen kezet fog amerikai antitézisével, a kövér, akarnok és nemtörődöm Trumppal, leányszíveket megdobogtató sétára indul a kanadai kormányfővel, Justin Trudeau-val Szicília szigetén, és amikor arról van szó, kíméletlenül belerúg a neki nem túlzottan fontos visegrádi országokba.
Ekkor derül ki, hogy ki miként is képzeli el az európai együttműködést. Franciaország első számú szívtiprója ma is szén- és acélközösségként gondol az unióra, ahol a nagyok és erősek diktálnak, a kicsik pedig hálásak, hogy a klubtagok listájára felvették a nevüket.
A történelem megtanította, hogy egyetlen eurócent se kerül az uniós tagállamokhoz anélkül, hogy az valami módon vissza ne csorogna kamatostul oda, ahonnan elindult. Ha az Európai Unió nem lenne megtérülő vállalkozás, akkor senki se csinálná. Márpedig megtérül, nem véletlenül gyártat Magyarországon a sok autógyár, nem az volt ezzel a céljuk, hogy szegény magyarok hadd jussanak munkához, az Audi úgyis gazdag cég.
Épp azért gazdag, mert nem fecsérli el a pénzét, hanem okosan befekteti, és ezzel így van mindenki az Európai Unióban, s világszerte mindenütt. Ezt meg kell tanulni kezelni, és szükség esetén tudatosítani, hogy az EU jelenleg 28 egyenrangú tag érdekközössége. Nincsenek adományok. Nincsenek segélyek. Befektetések vannak, és realizált haszon.
Amikor a francia elnök ezt politikai síkra tereli, akkor a saját határait feszegeti. Az általa felvetett vádak átgondolatlanok és a szép emlékű Werner Faymann osztrák kancellárhoz illőek. A V4-nél, Magyarországnál jelenleg hatékonyabb, aktívabb tagja talán nincs is az uniónak, mert nem hajlandók a nyugati, arrogáns butaságot követni szolgalelkűen, hanem saját megoldási javaslatokkal, a saját érdekeik kitartó védelmével felfrissítik a közösséget.
Egy 28 tagú szervezet mindenképpen dinamikus: vitákon keresztül lehet megoldást találni, ahol minden fél megtalálhatja a neki megfelelő kompromisszumot. Ehhez persze dolgozni kell, és nem túlreagálni a pofonokat, főleg nem személyes sértésként kezelni.
Emmanuel Macron vélhetően az a francia hazafi, aki nagyjából addig hisz az Európai Unióban, amíg az az országának jó befektetés. Ha tiszteletlenül is viselkedik, attól még aláírhatja azokat a dokumentumokat, amelyek nekünk, magyaroknak szükségesek, hogy ne váljon Európa euroiszlám torzóvá, veszélyes és élhetetlen háborús övezetté.
Macronnak kiváló a sajtója, kiváló az imázsteremtő gárdája. Mert Macron jóképű, és kihasználja ezt az adottságát. De ne feledjük, az ördögnek nincs szarva vagy patája. Az ördög is szép.