2017. május 29., hétfő, Magdolna napja
A Helyzet
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: http://magyaridok.hu/ahelyzet/fizessenek-a-gazdagok-1699108/

Fizessenek a gazdagok!

Ők loptak, mi kifizethetjük. A szocialistákkal ma már egy gyékényen áruló Jobbik egyik választási szlogenjét újraértelmezve, dióhéjban így foglalhatjuk össze azt a folyamatot, amit a Medgyessy–Gyurcsány-kormányok garázdálkodása okozott Magyarországnak.

A napokban a négyes metróhoz kapcsolódó eddigi legnagyobb korrupciós botrány után újabb, súlyos kárt okozó közbeszerzési szabálytalanságra derült fény. Úgy tűnik, hogy a most leleplezett visszaélés miatt a magyar kormánynak nem kevesebbet, mint 18 milliárd forintot – egy átlagos magyar állampolgár több mint nyolcezer évi fizetésének megfelelő összeget – kell visszafizetnie az Európai Bizottságnak.

Még mielőtt az a vád érne bennünket, hogy Polt Péter legfőbb ügyész „fideszes bosszúhadjáratának” egyik fejezetéről szólunk, le kell szögeznünk: a négyes metró ügyéhez hasonlóan ismét az Európai Unió egyik szerve, ezúttal az Európai Bizottság Regionális és Várospolitikai Főigazgatósága írt jelentést a közbeszerzési szabályok súlyos megsértéséről, egy 2003 és 2009 közötti informatikai korszerűsítés kapcsán. Az uniós dokumentum szerint az ügynek nem mások a főszereplői, mint Gyurcsány Ferenc volt kormányfő, Dobrev Klára, az egykori miniszterelnök felesége és Heil Péter, aki ma vezető tisztséget tölt be az említett házaspár családi cégében, az Altus Zrt.-ben.

A vizsgálatok során kiderült, hogy az említett személyek tudtával és aktív közreműködésével a felelős állami szervezetek egy szocialista képviselőhöz köthető céggel, a Welt 2000 Kft.-vel kötött megállapodások révén a közbeszerzési szabályokat súlyosan megsértve, a magyar állam érdekeivel ellentétes módon adták át üzleti köröknek annak az informatikai rendszernek a működtetését, amely 12 ezer milliárd forintot kezelt.

A jelentés szerint az uniós pénzek kifizetéséhez használt új számítógépes rendszer (EMIR) kifejlesztésére már eleve egy olyan zárt tárgyalásra hívták meg a haveri céget, amelyen másoknak esélyük sem volt sikeres pályázóként megjelenni. Arról pedig, hogy mindez olajozottan menjen, nem más gondoskodott, mint az akkori miniszterelnök felesége, Dobrev Klára, aki korábban az illetékes fejlesztési hivatal egyik vezetőjeként tevékenykedett.

A hírek szerint később sok esetben Klára asszony személyesen intézkedett, ha valahol vonakodtak aláírni a gyanús szerződéseket. A zűrös beszerzési akciók kiötlői azonban itt nem álltak meg, nemcsak a fejlesztést, illetve a cég munkadíját fizették meg az unió pénzéből, hanem átadták a társaságnak a forráskódokat is, magyarán kizárólagos jogot biztosítottak nekik minden további munkára az állami informatikai rendszerrel kapcsolatban. A visszafizetendő összeg azért 18 milliárd forint, mert a Welt 2000 Kft. a 2004-es indulás óta ezekért a további munkákért ekkora összegre kapott megrendelést.

A céggel megkötött nyolc szerződésből hármat az a Heil Péter írt alá, aki 2002–2007 között a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség és jogelődje elnökhelyettese volt, majd dolgozott több minisztériumban és a Miniszterelnöki Hivatalban is. Heil meg is kapta a jól végzett „munka” jutalmát: a 2010-es kormányváltás után tanácsadási igazgató lett az Altus Zrt.-nél, amely Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke és felesége, Dobrev Klára üzleti érdekeltségébe tartozik.

A Miniszterelnökség most nem tehetett mást, mint hogy büntetőfeljelentést tett ismeretlen tettes ellen. Nagyon nem lenne jó ugyanis, ha Gyurcsányék machinációi miatt az adófizetőknek kellene kifizetni a számlát. Hogy az ellenzék újabb, egyébként Rákositól kölcsönzött, jelmondatával éljünk: „Fizessenek a gazdagok!”

Hirdetés

Kiemelt

Századvég: Orbánt több mint kétszer annyian választanák mint Botkát

Az, hogy Botka László ellenzi a magyar határon megépült kerítést, a válaszadók többségénél népszerűtlenné teszi a szocialisták jelöltjét.

Poszt-trauma

Egyre bővül a putyinisták listája

Mindenki, aki találkozik az orosz elnökkel, vagy csak Orbán?

Botka nem ismeri Magyarország államformáját!

Óvodásokhoz szólt Botka beszéde.

A kép, amitől a nemzeti oldalnak elállt a lélegzete

Titokzatos öltönyös alak tűnt fel a First Ladyk csoportképén.

Újabb szintet lépett a liberális idiotizmus

Teljesen természetes az iszlamista terror.

Hirdetés

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!