Szerbia egy lépéssel közelebb került az Európai Unióhoz, Ausztria egy lépéssel távolabb tőle. Így is értékelhetnénk a vasárnapi szerbiai, illetve ausztriai választások eredményeit.
A nyugati véleményformálók nagyon leegyszerűsítve úgy látják, hogy egy valaha ultranacionalista nézeteket valló belgrádi politikus jó útra tért, miniszterelnökként az uniós integráció irányába tereli országát, a választópolgárok pedig Moszkva helyett Brüsszelt választották.
Bécsben viszont egy szélsőjobboldali párt jelöltje győzött óriási fölénnyel. Ausztriában sötét felhők gyülekeznek. Jön Strache, Le Pen, Wilders, Trump és Orbán. Mindannyian rettegjünk.
A nyugat-európai szerkesztőségekben manapság mindent fekete-fehérben látnak: csak Moszkva és Brüsszel közül lehet választani, kvótákat lehet alkalmazni vagy falakat építeni, menekülteket befogadni vagy kitaszítani. Az ember csak jó vagy rossz lehet, liberális vagy illiberális, demokrata vagy tekintélyelvű, mérsékelt vagy szélsőséges, ateista vagy vallási fanatikus, a transzneműek jogait felkaroló vagy a másságot elutasító. Nincs többé átmenet, nincsenek komplex módon gondolkodó emberek. Nincs többé vita, nincs hozzászólási lehetőség. A vitát végleg lezárták.
Az amerikaiak demokraták, a németek befogadók, a svédek toleránsak, az olaszok macsók, az osztrákok valaha barátságosak voltak, most már fasiszták, mi, magyarok pedig visszatértünk a ’30-as évek sötét bugyraiba, ahonnan nincs már számunkra kiút. Kiírtuk magunkat a demokratikus országok sorából, a jogállamiságból, a fékek és ellensúlyok rendszeréből. Bármit jelentsen is ez.
Alekszandar Vucsics szerb miniszterelnök, illetve pártja és kormánya eurokonform: beindították a privatizációt, megállapodtak az IMF-fel, hajlandóak megegyezni Koszovóval, kijelentették EU-csatlakozási szándékukat, kedvesen bántak a bevándorlókkal (értsd: tovább küldték őket Magyarország felé). Vucsics ráadásul elismerően beszélt Angela Merkelről, amivel további pluszpontokat szerzett magának. A szerbek jó úton haladnak. Mit sem számít az, hogy a lakosok többsége a felmérések szerint rendre az Oroszország melletti elkötelezettséget tartja a legfontosabbnak.
Ausztria viszont rossz irányba indult el. Először a kormány szakított a Merkel-féle menekültpolitikával, jelentősen korlátozták a bevándorlást, határellenőrzést vezettek be, kerítéseket építettek, ennek következtében pedig lezárult a teljes balkáni migrációs útvonal.
Ausztria magára hagyta Görögországot, hogy egyedül birkózzon meg a menekültválság terhével. Hogy mindez ne legyen elég, az osztrákok bizalmat szavaztak egy nyíltan bevándorlásellenes pártnak.
Legalábbis ezt hitetik el az európai közvéleménnyel, ezeket a prekoncepciókat terjesztik a tekintélyesnek és mérvadónak mondott újságok és magazinok. Őket ellensúlyozva hatékonyan dolgozik az orosz propagandagépezet is, amely mindennek az ellenkezőjét állítja.
A szerbek azonban nem imádják az Európai Uniót és Koszovót, csupán egy hatékony kormánynak, egy sikeres gazdaságpolitikának szavaztak bizalmat. Az osztrákok pedig nem lettek egy csapásra idegengyűlölőek, hanem egy megfásult politikai rendszernek kívánnak végső búcsút inteni, annak a két pártnak, amely az elmúlt hetven évben bebetonozta magát a hatalomba, a gazdaságba és a szociális struktúrákba.
Ezek a pártok kapkodtak a menekültválság kezelése során, csődöt mondtak a gazdaság kezelésében, egy év alatt duplájára növelték a munkanélküliséget és korrupciós botrányokba keveredtek. A Szabadságpárt ezért egyrészt a tiltakozást, másrészt a megújulást testesíti meg.
A világ nem fekete-fehér.