Húsz évvel ezelőtt volt szerencsém Angliában tölteni két és fél hónapot. Akkor ismerkedtem meg az ottani televíziós műsorokkal. Köztük azzal, amely a fogyasztóvédelemről szólt, méghozzá igen szemléletesen. Az egyik alkalommal a műsorvezető egy fagyasztott pizzát tartott a kamera elé. Gusztusos, étvágygerjesztő fotó szerepelt a dobozon, láthatóan gazdagon megpakolták szalámival, zöldségekkel, és a sajt mennyiségére sem lehetett panasz – amíg ki nem vették a csomagból.
A kép és a valóság ugyanis nem találkozott egymással. A feltét jóval szegényesebb volt, a szalámikarikák száma kevesebb, ahogy a zöldség és a sajt mennyisége is. A műsorban nem szemérmeskedtek, megállapították, hogy átverték a vásárlókat. Nem féltek a bírósági perektől, nem takarták ki a termék márkáját, nem udvariaskodtak a céggel, hanem lerántották a leplet a megtévesztő reklámfogásról. Megmutatták: ha ön ezt az árut választja a kínálatból, akkor nem azt kapja, amire számított. Ezért legközelebb vegyen egy másik társaság márkájából. Hangsúlyozom: ez nem most volt, hanem húsz évvel ezelőtt!
Nyilván sokan emlékeznek a Gorenje-turizmus korszakára, amikor a nyolcvanas évek végén bevásárlórohamot indítottak hazánkfiai Ausztriába. Majd jött a rendszerváltás, amitől – egyebek mellett – azt vártuk, hogy a nyugati országok jó minőségű termékei végre hazánkban is megjelennek, nem kell értük felkeresni a Mariahilfer Strasse üzleteit. Ez olyannyira megtörtént, hogy a külföldi multinacionális cégek letarolták a hazai piacot, termékeik elözönlötték a boltok polcait. Amit Ausztriában vagy éppen Németországban megkapni, az nálunk is megtalálható. Legalábbis ez a látszat. Az pedig most is csal.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal vizsgálatából kiderült, hogy a nemzetközi cégek Magyarországon árusított ugyanazon termékeinek csomagolása közül több nem ugyanazt rejti, mint amit nyugatabbra tőlünk árusítanak. Ez megerősíti azokat a tapasztalatokat, hogy például a Németországból hozott mosópor miért fehéríti ki már egy mosás után a ruhákat, míg ugyanannak a cégnek a hazánkban vásárolt terméke miért nem. Most már azt is tudjuk, hogy a Magyarországon vett kakaó miért hagy az elfogyasztása után cukrot a pohár alján, szemben az osztrákoknak szánt minőséggel. Ne kerteljünk: sok esetben silányabb színvonalú termékekkel árasztják el térségünk országait, mint Európa nyugati felét.
Tán azt gondolják, nekünk jó lesz ez is. Olcsóbb előállítással, de a nyugatihoz hasonló árért vegyük és együk a termékeiket.
Érdekes, Brüsszel ezt a megkülönböztetést engedi. Ezen a téren nem olyan harcos, mint például a rezsiárakban vagy éppen az adópolitikában. Európának ezen a felén pedig ugyanolyan emberek élnek, mint a fejlettebb országokban. Nekik sem illene rosszabb minőséget adni. Teszik ezt azok a cégek, amelyeknek a reklámjai reggeltől estig ömlenek a különböző médiumokból.
Igaz, nem feltétlenül kellene azon mérgelődni, hogy a hazánkban elérhető instant levesben kevesebb a kagylótészta és a húsgombóc, mint amit Ausztriában kapni. Kell a fenének, ha igazi levest akarunk főzni, érdemes felkeresni valamelyik termelői piacot és friss árut vásárolni. Ettől azonban a kettős mércének itt sem lenne szabad megmutatkozni.
Jegyezzük meg: sajnos a vásárlói tudatosság nálunk a béka feneke alatt van. Az élelmiszeripar cégei – ahogy más ágazatoké is – előszeretettel nézik hülyének a fogyasztót. Ezért a vásárlói tudatosság erősítése igenis fontos feladat. Ha a fent említett televíziós adásnak minél több magyarországi változata volna, nem okozna gondot mivel megtölteni a műsoridőt.
Érdemes lenne hozzálátni!