2017. június 24., szombat, Iván napja
A Helyzet
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: http://magyaridok.hu/ahelyzet/duhos-emberek-1569370/

Dühös emberek

Szögezzünk le valamit rögtön az elején: aki egy politikai, közéleti vitában, függetlenül attól, hogy annak mi a tárgya, megoldásnak tartja a fizikai erőszakot, mások fejbelövését kívánja, kibelezésével fenyeget, az kiiratkozik a komolyan vehető emberek sorából.

Önmaga korlátozza ezáltal az alapvető szabadságjogait, mert azok állatokat nem illetnek meg, csak embereket. Az ilyen elvetemülteknek minden demokráciában hallgass a nevük, és akkor még finoman fogalmaztunk.

Így aztán jogosan merül fel a kérdés, hogy az az óraműpontossággal működő nemzetközi hálózat, amely minden nehézség nélkül vitte utcára vasárnap több tízezer szimpatizánsát szerte Európából, miért nem tudta, miért nem akarta kiszűrni soraiból azt a néhány ezer, önmagából kivetkőzött hőbörgőt, akik csőcselékké züllesztették a békésen tüntető tömeget.

Kik ezek egyáltalán, kérdezhetnénk, ha bárkit is érdekelne az eltorzult fejjel trágárkodó, lökdösődő zombik önmeghatározása. Állítólag dühösek voltak. Ezért estek neki munkájukat végző rendőröknek, újságíróknak.

Belegondolni is rossz, mit csináltak volna, ha szemben találják magukat olyanokkal, akik semmi kivetnivalót nem találnak abban, ha államközi szerződések alapján működnek hazánkban a külföldi egyetemek. Vagy olyanokkal, akik épp őrájuk dühösek, mert hőbörgésükkel veszélyeztetik mindazt, ami számukra érték, netán szent.

Az pedig egyenesen vérlázító, ahogyan mentegetni próbálta őket az az úgynevezett független média, amelyik oly érzékeny a szóbeli erőszakra is, ha az ő bőrét fenyegeti akár egy apró karcolás.

Most viszont cinkosan röcögtek, amikor a felajzott dúvadak elől menekülnie kellett az M1 stábjának, amikor felkötéssel fenyegették a PestiSrácok riporternőjét, akin csikket is el akartak nyomni. Nem igazán népszerűek a tüntetők között, ezzel a megjegyzéssel tudta például az Index hírül adni olvasóinak a köztévéseket ért atrocitást.

Volt olyan – kollégának a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető – szakmabéli, aki nemes egyszerűséggel közölte a közösségi oldalán, hogy ilyesmi nem is történt. Pedig sokan emlékszünk még 2006-ra, amikor a történtekről teljesen ellentétes nézeteket valló stábok információval, közvetítőkocsival, védőfelszereléssel segítették egymás munkáját.

Érdekes, akkor még a néző, hallgató, olvasó tájékoztatásának fontossága mindkét táborban felülírta az egyéni álláspontok érvényesítésének nehezen leküzdhető vágyát. De mindez mára a múlté. A közös nevező csupán annyi, hogy senki nem várhat szolidaritást a másik oldalon állótól.

Persze ne legyünk álnaivak. Ne tegyünk úgy, mintha nem jelent volna meg a CEU előjogainak megtartásáért tüntetők soraiban a teljes rezsimelsöprő ellenzéki garnitúra. Természetesen szigorúan magánemberként.

Bár erősen megszabdalja a tanszabadság, az egyetemi autonómia féltésének civil köntösét, amely mögé bebújtak levitézlett balliberális pártkatonáink, amikor Lendvai Ildikó veretes angolsággal adott interjújában teljesen természetesnek tartotta, hogy az ellenzék Soros mögött áll.

Ki nem kényszerített beismerése ez annak a rég köztudott ténynek, hogy a globalista, migránspárti politikusok Soros pénzén, Soros kottájából játszanak. Vagyis az álcivil megmozdulás igazi célja nem volt más, mint a nemzeti kormány gyengítése, végső soron a megdöntése.

A kifogásolt viselkedésű antidemokraták nem tettek mást, csak a feladatukat végezték. Legfeljebb elkapkodták, amikor már vasárnap, ráadásul erőszakkal akartak behatolni a Parlament épületébe.

De előre szólunk, hátrább az agarakkal! Dühös emberek, mint említettük, a kormányoldalon is vannak. Szerencsére nehezebben vetkőznek ki emberi mivoltukból, ám azt ők sem tűrik, ha csikket akarnak elnyomni az arcukon.

Hirdetés

Kiemelt

Aleksandar Vucic: Szerbia a bátrak hazája

A beiktatáson részt vevő Orbán Viktor arra a kérdésre, milyen tanácsokat adna Vucicnak kijelentette: a szerb elnöknek nincs szüksége tanácsokra.

Hirdetés

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!