Mindenki mindenki ellen – pillanatnyilag ez a látszat az ellenzéki oldalon, de a valós kép jóval árnyaltabb. A háttérben már jó ideje zajlanak az egyeztetések, nem csupán a baloldalon, a Jobbik és az MSZP egyes politikusai is folytatnak informális megbeszéléseket, sőt az elmúlt két év időközi választásai előtt is igyekeztek összehangolni a stratégiát a kormánypárti jelöltek legyőzéséhez.
A politika természetének megfelelően mindezt többször cáfolták, csakúgy mint Botka Lászlóék azt, hogy Gyurcsány Ferenccel bármilyen formában együttműködnének, miközben a hírek szerint a XV. kerületben már készítik az egyéni képviselőjelölti helyet a Demokratikus Koalíció elnökének. Korábban azt is tagadták, hogy már felosztották egymás között a budapesti választókerületeket, most viszont úgy tűnik – például Rákospalotán –, éppen erről egyezkednek: ha nem Gyurcsány, akkor a szintén DK-s, jelenlegi polgármester, Hajdu László lehet a közös jelölt.
Bárhogy is lesz, az tény, hogy kevesebb mint egy évvel a következő országgyűlési választás előtt még mindig az a legfontosabb kérdés az ellenzéki pártoknál: ki kivel és hogyan fogjon össze a kormány leváltásáért.
Ez azt mutatja, hogy csak a hatalom megragadásának lehetséges módján törik a fejüket, eszükbe sem jut, hogy nekik a választókat kellene meggyőzniük arról, ők jobban tudnák vezetni az országot, mint a jelenlegi kabinet. Nem véletlen, hogy hétéves kormányzás után sincs győzelemre esélyes kihívója a Fidesz–KDNP-pártszövetségnek és Orbán Viktor miniszterelnöknek.
Intrikák, trükkök, cselek, hazugságok és sorra előbukkanó korrupciógyanús ügyek jellemzik az ellenzéket, a remélt parlamenti mandátumokért küzdenek egymással, de arról szinte semmit nem hallunk, hogy milyen válaszaik vannak az embereket leginkább foglalkoztató társadalmi, gazdasági kérdésekre vagy mit gondolnak Európa jövőjéről. Amit mondanak, az többnyire nem más, mint a nyugat-európai baloldal narratívájának hangoztatása vagy olyan bántóan demagóg, átgondolatlan ostoba szlogenek, mint a „Fizessenek a gazdagok!” vagy az európai bérunió követelése.
Az alapprobléma valószínűleg abból a tévedésből ered – ami a balliberálisokra, és a „néppártosodó” Jobbikra is jellemző – , hogy a megoldásokat mindig külső szereplőtől, nagyhatalomtól vagy milliárdostól és azok tanácsadóitól várják, nem képesek, talán nem is akarnak önállóan gondolkodni. A támogatók pedig – legyen az Brüsszel, Soros György vagy Simicska Lajos – nem a választók érdekeit tartják szem előtt, csak a saját politikai és üzleti szempontjaikat. Megvett, önállóságukat feladó politikusok és pártok nem lehetnek sikeresek, egyszerűen hiteltelenek.
Mindent elmond az ellenzék jelenlegi állapotáról az a „zseniális” trükk, amellyel a plakáttörvényt próbálják kijátszani. A Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó hirdetőoszlopokon megjelent egy kormányellenes felirat, éppen azokon a felületeken, ahol pár napja a Jobbik hasonló tartalmú óriásplakátjai virítottak. A párt persze nem vállalta magára az akciót, a Mahir pedig csak annyit árult el a megrendelőről, hogy egy magánszemély.
„A nép nem betiltható, de a kormány leváltható” – olvasható a hirdetőoszlopokon a végtelenül egyszerű lózung. Ennyire futotta a törvényhekkelők szellemi kapacitásából. Az MSZP is beszállt a kampányba, teleragasztották a plakátokat a saját üzenetükkel, mondván, hogy „Botka megoldja”, mármint a kormányváltást.
Ma a megújulni képtelen, korrupciógyanús ügyekben fuldokló baloldal mellett egy bosszúra esküdt milliárdos gyámsága alatt lévő marketingpárt adja a hazai ellenzék derékhadát. Ezért lehet Gyurcsány Ferenc még most is politikai tényező. Bízzunk benne, hogy a többiekkel együtt újabb négy évig ellenzékben.