„London: hét halott, 48 sebesült, fokozott terrorkészültség. Párizs: terrorfenyegetettség miatti állandó rendkívüli állapot. Siófok: felhőtlen strandidő, zavartalan napsütés, a tó vize 24 fokos.” Ezek a mondatok a hozzájuk tartozó illusztrációval egy internetes karikatúra részei, amelyek hónapok óta keringenek a világhálón. Bár lehet mondani, hogy viccnek morbid, de mégiscsak kifejezi a nemzetközi és a hazai közállapotok közötti különbségeket.
Na most, van Magyarországnak egy nagyon komoly pártokból álló ellenzéke, amely rendkívüli parlamenti ülés összehívását kezdeményezte. Mintha a minap Budapest legforgalmasabb turistanegyedének utcájában hajtott volna bele a tömegbe valamely eszement terrorista, vagy nálunk késeltek volna halálra járókelőket. Szerencsére mindez nem a mi országunkban történt. De akkor mit tart a jó magyar ellenzék a nyári uborkaszezon közepén olyan fontosnak, hogy hirtelen összehívná a Tisztelt Házat? Hát nem mást, mint a CEU ügyét és a devizahitelesek helyzetét. Értem én, hogy az elmúlt napokban valóban nagy volt a hőség, de ennyien csak nem kaphattak napszúrást!
Akkor tisztázzuk: a CEU-t a világon senki nem zárta be, a kormány mindössze annyit szeretne, hogy a Magyarországon működő egyetemek mindegyikére azonos szabályok vonatkozzanak.
A másik pont a devizahitelesek helyzete. Itt már az elején rögzítsük: Magyarországon a lakosság körében már szinte nincsenek devizahitelesek. A kormány a forintosítással véget vetett ennek. Így ha valaki megkérdezi a bankját, mikor jár le a felvett hitele, megmondják neki a pontos dátumot. Korábban ezt sem tudták megmondani, de még azt sem, hogy valójában mennyivel tartozik. Esetleg annyit közöltek, hogy egy-két millióval mindig többel.
Ha most felsorolnánk, hogy 2010 óta az Orbán-kormány mit tett a devizahitelesek megsegítéséért, be is telne a vezércikkre biztosított hely. Ennek ellenére a legfontosabbakat vegyük számba: kedvezményes végtörlesztés, árfolyamgát, meghosszabbított kilakoltatási moratórium, a bankok elszámoltatása, a devizahitelek nyújtásának korlátok közé szorítása, forintosítás, a Nemzeti Eszközkezelő létrehozása, a magáncsőd intézménye, valamint bevezették azt az intézkedést, hogy az árverezésre bocsátott ingatlanokat értéken alul nem lehet elkótyavetyélni. Kiegészítésül pedig még annyit tegyünk hozzá, hogy az LMP nem támogatta az intézkedéseket.
Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy nincsenek olyanok, akik valamilyen oknál fogva mégiscsak kénytelenek elhagyni otthonaikat. A liberálisok erre szokták azt mondani: kérem, ez a piacgazdaság! Most nem ezt mondják, hanem azt, hogy milyen galád ez az Orbán-kormány. Ez a kabinet – amelynek intézkedéseit számos ország példaként vette alapul – elment a falig, beleértve azt, hogy kikérte a hazai és a nemzetközi igazságszolgáltatás állásfoglalását is.
Engedjenek meg egy személyes példát. Nemrégiben egy ingatlanközvetítő irodában jártam. Fültanúja voltam, hogy egy pár csokos ingatlanok után érdeklődött. A hölgy azt mondta nekik: igényeljék meg minél hamarabb az otthonteremtési kedvezményt, mert ugyan rengeteg ház épül, de viszik is őket, mint a cukrot. Magyarán most az a helyzet, hogy nem a kilakoltatás lebeg a háztartások többsége felett, hanem a költözés esélye csillant fel. És nem devizahitelből, hanem állami segítségből, amelyhez olyan hitel társul, amely kiszámítható és visszafizethető.
A hazai ellenzék mintha nem ebben az országban élne. Ők is és mi is jobban járnánk, ha a nyár utolsó napjait inkább ők is pihenéssel töltenék. Addig összeszedhetnék a gondolataikat és átgondoltabb témákkal vághatnának neki a következő parlamenti szezonnak.