Honi balliberálisainktól már megszoktuk, hogy rendre azzal vádaskodnak, amit sunyin ők maguk követnek el, de mindez most nemzetközivé vált. Miközben zeng „a kormány semmit nem tesz a probléma megoldása érdekében” kezdetű kabarédal azok szájából, akik néhány hónapja még azt óbégatták, hogy nincs is itt semmi baj, szögezzük le újra: Magyarország jóformán egyedüliként tartja be az érintett tagországok közül a menekültkérdésre vonatkozó európai szabályokat. Ehhez képest a miniszterelnök brüsszeli útját kísérő reakciókból, a Donald Tusk-féle nyögvenyelős elismerésekből, a Martin Schulz-féle, óvodai homokozót idéző vádaskodásból, az Angela Merkel-féle, önellentmondásba fulladó kijelentésekből és felszólításokból szinte az olvasható ki, hogy szép lassan bennünket tesznek felelőssé a kialakult helyzetért. Pedig ha belegondolunk, kinek is jó ez az egész, ki akar profitálni az érkező százezrek olcsó munkaerejéből, a szerencsétlen vándorok szétbombázott országainak újjáépítéséből, akkor nem kell notórius összeesküvőnek lenni ahhoz, hogy a vérben forgó szemű kritikusainkat sejtsük a zavarkeltők között. Még isteni szerencse, hogy van Európának egy normálisabb fele is, amelyik végre kimondta, hogy szerencsés lenne felhagyni hazánk rutinszerű ócsárlásával, inkább segíteni kellene rajtunk, ha már őket is védjük határzárral, külföldi misszióval, amivel tudjuk.
A magyar kormány – hazai, és az általuk félretájékoztatott külföldi kritikusai szerint – állítólag összekeveri kommunikációjában a harcok elől menekülő kisgyerekes családokat a terroristákkal, hogy felszítsa a bennünk amúgy is ott lapuló idegengyűlöletet, és jobb megélhetési lehetőségek után kajtató gazdasági bevándorlónak állítja be azokat is, akik a genfi konvenció alapján menekültstátusra jogosultak. Ezzel szemben az igazság az, hogy a balliberális propaganda állít be minden illegális határátlépőt szegény szerencsétlen menekültnek, akiket emberiességből, keresztényi szeretetből minden országnak be kell fogadnia. A leggusztustalanabb az, amikor a kereszténységet tűzzel-vassal irtani szándékozó harcos ateisták oktatnak arra, milyen antikrisztusi cselekedet az elgyötört testű és lelkű embertársainktól megtagadni a segítséget. A két, kibékíthetetlen ellentétben álló nézőpont egy esetben ölthet közösen használt, európai nyelvi formát. Ha az illegális határátlépőket megállítja, illetve a legális belépőpontokra tereli a legszigorúbb határzár. Itt az idegenrendészeti eljárás során kiderül minden regisztrált érkezőről, ki ő, mik a szándékai. Aki menekültstátust kér, az befogadóállomásra kerül, ahol étel-ital és gondoskodás várja, míg ügye le nem zárul. Aki Németországba szeretne menni dolgozni, azt felvilágosítják ennek legális formáiról, és visszafordítják. Akiről pedig kiderül, hogy rosszak a szándékai, az ne számítson semmi jóra. Ha Európa nem szétmálló folt, hanem határozottan körülhatárolt terület, akkor van csak értelme emberségről, kvótákról és szolidaritásról beszélni.
Elnézve tegnap a Budapestről gyalog Ausztria felé induló embereket, akikről senki nem tudja, honnan jöttek, kik ők, mert a legminimálisabb együttműködésre sem voltak hajlandók a magyar hatóságokkal, csak azt skandálták elszántan, hogy Németországba tartanak, miközben az európai liberális sajtó turbófokozatra kapcsolt a magyar kormányfő és intézkedéseinek lejáratásában, keresni kezdtem Burkust. Pedig nincs is kutyám.