Áprilisban a magyarországi bruttó átlagkeresetek átlépték a háromszázezer forintos határt. A bérek ilyen mértékű növekedésére az elmúlt bő egy évtizedben nem volt példa. Nem tűnnek megalapozatlannak azok a szakértői várakozások, miszerint az idén két számjegyű lesz az éves növekedés. Eközben az infláció továbbra is alacsony marad, így a fizetések vásárlóerejére sem lehet panasz.
A keresetek kérdésével a politikai pártok is előszeretettel foglalkoznak. A Jobbik például a bérunió megvalósításának szlogenjét tűzte a zászlajára, többek között ezzel kívánja a választási kampányban magához édesgetni a szavazókat. Valamit ki kellett találniuk, miután a cukisodással elég nagy zavart okoztak törzsbázisukban. A gárdamellényt nem lehet egyik napról a másikra doromboló kiscicára cserélni.
Jól hangzik, hogy legyenek közös európai bérek a tagállamokban. A párt agytrösztjei nyilván arra gondoltak, hogy az egyszeri választó rákap az ötletre, és már a zsebében érzi a többmilliós fizetést. A munkaadók már kevésbé örülnének, hiszen az uniós fizetésekbe akkor is belerokkanna a hazai cégek többsége, ha a kormány a munkára rakódó összes terhet eltörölné. Ha létezik a populista és demagóg ötleteknek rangsora, akkor a Jobbik ezzel a felvetéssel egészen biztosan dobogós helyre lépett.
A bérunió megvalósításának esélyét egészen szép kerek számmal lehet leírni, ez pedig a nulla. Az Európai Unió olyan bonyolult szövetségi rendszer, hogy ennél jóval kisebb súlyú kezdeményezések életre keltésére is alig akad mód. Vegyük például az egységes társasági adót, amelyet Németország igyekszik ráerőltetni a tagállamokra. Ez olyannyira rontaná az adóversenyt, hogy a felvetéssel nem lehet konszenzusra jutni.
A Jobbiknak azért sem illene orruknál fogva vezetni a lehetséges szavazóikat, mert nemcsak a keleti és nyugati régiókban, de a fejlettebb országok között is nagyok a fizetésbeli különbségek. Nem beszélve arról, hogy ágazatonként sem lehetne egységesíteni a kereseteket.
Ráadásul a bérunió ígéretével azt üzeni az ellenzéki párt, hogy a magyarországi fizetésemelésekről majd Brüsszel fog gondoskodni. A Jobbik vezetői annyit megtanulhattak volna már, hogy elsősorban mindenki magára számíthat. Ha valaki valamit szeretne, azért saját magának kell megharcolnia. Senki nem fogja a sült galambot letenni az asztalra. Ez nemcsak az egyes emberre, hanem az uniós tagállamokra is igaz. Magyarország fejlődésének előrelendítéséért itthon kell dolgozni. Jelenleg éppen ez történik. Az elmúlt évek gazdaságpolitikájának eredményeit mutatja a fent említett bérnövekedés üteme is.
Ha a fizetések emelését említjük, akkor több szálon bontakoznak ki a lehetőségek. Született egy bérmegállapodás a kormány és a szociális partnerek között. Ennek értelmében a szociális hozzájárulási adó több lépcsőben csökken. Mindez a béremelésekért cserébe érhető el. Ezek mellett a kormány nem tett le arról, hogy a jelenleg 15 százalékon álló személyi jövedelemadó kulcsát kilenc százalékra faragja. Erről jövőre dönthetnek is. Ha ez sikerül, akkor például az, aki most havi háromszázezer forintos átlagbért visz haza, az adócsökkentéssel éves szinten több mint kétszázezres emelést könyvelhet el.
Az eredmények lépésről lépésre születnek meg, az egy számjegyű kulcs elérésének belengetése így se nem populista, se nem demagóg. Természetesen az intézkedésnek ára van, a kiesést pótolni kell. Úgy lehet megvalósítani, ha jelentősebben bővül a bruttó hazai termék és tovább fehérítik a gazdaságot.
A feladat adott, van miért dolgozni, és ezért még Brüsszelnél sem kell kilincselni.