A tűzhöz közel állók, köztük a Jobbik parlamenti frakciójában helyet foglaló radikálisok eddig visszafogták magukat, de egyikük hétfőn kizökkent a szerepéből, és vélhetőleg a felgyülemlett frusztráció ordenáré agresszivitás formájában tört ki belőle.
Szilágyi György egy percre őszinte volt és korábbi önmagát adva, a parlament ülésén beígért egy méretes sallert Dömötör Csaba államtitkárnak. Az ilyen típusú érvelés a futballmérkőzések „harmadik félidejében” ugyan megszokott, de az Országgyűlésben elfogadhatatlan, méltatlan a magyar törvényhozás múltjához, jelenéhez és a választópolgárokhoz, akiket képviselniük kell a honatyáknak.
A politikus később bocsánatot kért szavaiért, amivel a Jobbik vezetése lezártnak tekinti az ügyet. Vona Gábor pártelnök is hallgat, miközben egyes párttársai a közösségi oldalon támogatásukról biztosították Szilágyi Györgyöt, sőt kifejezetten biztatták is arra, hogy „b…a nyakon” Dömötör Csabát. A Jobbik hatvani elnöke, Rákócziné Lózs Csilla a többieknél is merészebbnek bizonyult, ő már a miniszterelnök „pofán verésére” buzdított a Facebookon. E bejegyzéseket közben törölték az említettek profiljáról, mint ahogy a korábbi hetekben számos olyan hozzászólást, ami nem illeszkedik a néppárti imázshoz.
Nehéz dolga van Vona Gábornak és megbízójának, mert két kapura nem lehet játszani. Egyszerre kellene középre nyitni, megszólítani a baloldali, liberális választókat és közben a lehető legkevesebbet veszíteni a régi radikális táborból. Az elmúlt hónapok felméréseiből nyilvánvalóvá válhatott a párt vezérkarának, hogy ez utóbbi bázis vészesen fogy, a reménybeli új szimpatizánsok viszont nem igazán jelentkeznek, ezért Vona Gábor május elsején hosszú idő után régi húrokat kezdett pengetni, előhúzta a cigánykérdést és felidézte a Jobbik külügyi politikusának korábbi, sokat vitatott, magyarázott javaslatát a magyar közéletben szereplő zsidók számbavételére.
A retorikai S kanyarok viszont a bizonytalanságot növelik a Jobbik táborában, és azt mutatják, hogy Vona elvesztette a fonalat, jobbra-balra kapkod, és ezzel hitelteleníti a párt politikáját. A hitelességet tovább rontja a párt zavaros pénzügyi háttere, az elnök baráti köréhez vándorló milliók, vagy éppen a titkolózás az országos plakátkampány költségeiről, amelyhez Simicska Lajos hirdetési felületeit használják, állítólag hitelből finanszírozva az akciót.
A különböző társadalmi csoportokat megszólítani igyekvő néppártosodás nem egyenlő az elvtelenséggel és a szélkakas léhasággal. A Jobbik egyre nyilvánvalóbb problémája az, hogy a közvélemény előtt mindenáron sulykolt új arculat nincs összhangban a párt gerincét eddig alkotók valós értékrendjével, politikai ízlésvilágával. A 2018-as választásokhoz közeledve egyre kisebb az esély a Jobbik választási győzelemére, a reményvesztés pedig növelheti a feszültséget a párttagság és a vezetés között.
A Jobbik régi lelkének elvételét csak egy átütő siker feledtethetné a radikális táborral, de könnyen lehet, hogy ők nem várnak a jövő évi választásokig, mert az elveiket fontosabbnak tekintik a hatalom bármi áron való megszerzésénél.
Mások viszont úgy gondolják, a cél szentesíti az eszközt. Nem véletlen, hogy az eldurvult közbeszéd ellen az újraválasztott köztársasági elnök is felemelte a szavát. A Jobbiknál ez az intelem úgy tűnik, süket fülekre talált, bár ez egyáltalán nem meglepő, ha felidézzük a milliárdos támogatójuk korábbi kirohanásait. Egyre biztosabb, hogy ez lesz minden idők legdurvább választási kampánya.