Rugaszkodjunk el akkor a valóságtól egy kicsit. Legalábbis attól a lidérces álomképtől, amit egyes európai globalisták valóságnak tartanak. Nagyon úgy tűnik, hogy Brüsszel mellett minden tagország elitjében kifejlődött egy olyan mutáción alapuló populáció, amelynek tagjai alapvetően hadilábon állnak a józan ésszel, és amikor erre figyelmezteti őket valaki, mondjuk a magyar külügyminiszter, akkor még ők vannak megsértődve. Mint legutóbb az osztrák kancellár és a szocdem frakcióvezető.
Van persze egy olyan olvasata is az illegális migrációt elutasító országokat támogatásmegvonással fenyegető színvonaltalan agressziónak, hogy egyáltalán nem bolondok azok, akik ily módon ricsajoznak Soros kottájából.
Ők ugyanis, hordjanak össze bármit is értékközösségről, alapelvekről és szolidaritásról, semmi másnak nem tekintik az Európai Uniót, mint jól tejelő tehénnek, bankautomatának vagy nyerőgépnek, ahol történjen bármi a kohéziós források elosztásától Görögország megmentéséig, mindig náluk csörög a kassza. Jól fölfogott érdekből siratják tehát a magyar és a lengyel jogállamot, demokráciát, hiszen ha az említett országok csökkentik a Soros-terv profitígéretét, legfeljebb majd kipótolják azt az innen elvont összegekkel. Az már csak hab a tortán, hogy jó bolsevik módjára ők vádolnak bennünket azzal, hogy a terhekből nem kérünk, de a támogatásokért tartjuk a markunkat.
Mivel ennek a szellemi színvonalnak idehaza is vannak jeles képviselői, ezen a ponton nem árt tisztázni újra néhány alapvetést. Először is azt, hogy az uniós támogatás nem alamizsna. A belépéskor egyezséget kötöttünk, méghozzá kölcsönösen előnyöset. Vagyis minden szerződő fél kapott számára hasznot hozó feltételeket is, és mondott is le ilyenekről a másik javára. Innen nézve tehát az, aki a jogos járandóságot további feltételekhez kívánja kötni, aljas gazember. Másodszor azon sem árt elmorfondíroznia a Christian Kernhez és Andreas Schiederhez hasonló alakoknak, hogy mik azok az európai alapértékek, amelyek alapján tisztességes politikus szájára veheti a másik tevékenységét.
Mert nyilvánvalóan nem tartozik közéjük a zsarolással történő kényszerítés, a hatalommal való visszaélés, a sunyi nácizásra és antiszemitázásra emlékeztető utalgatás, hogy majd jön a D-nap az illiberális gyújtogatókra. Végül, de nem utolsósorban pedig vegye tudomásul minden politikai kalandor, aki az illegális bevándorlást bármire is megoldásnak tartja, hogy többszörösen vét mind az elemi humánumból, mind a keresztény hitből fakadó szolidaritás ellen.
Mert nem az a szolidaritás, hogy nekizavarjuk a tengernek a jobb élet után sóvárgó szerencsétleneket, aztán akik megúszták és nem fulladtak meg, azokat nagy kegyesen partra segítjük, miután egy rakás pénzt lenyúltunk tőlük embercsempészeink segítségével, végül megpróbáljuk rásózni mások nyakára azokat, akikkel már nem tudunk mit kezdeni. Ez szervezett bűnözés, nem segítségnyújtás. Szolidaritásnak azt lehetne hívni, ha az unió tagországai pénzt, paripát, fegyvert biztosítanának közösen ahhoz, hogy mindenki a szülőföldjén boldoguljon, és esze ágába se jusson nekivágni a vándorlásnak. Ettől persze igen messze vagyunk, hiszen a kétsebességes tervekből is látszik, hogy Európa urai a volt keleti blokk felzárkóztatását sem veszik komolyan, hogyan is nyúlnának ők olyan darázsfészekbe, mint a lerabolt gyarmati területek élhetővé tétele.
Ezért jöjjön hát kancellártól, bizottsági elnöktől vagy álcivil aktivisták szervezeteiből az egyes nemzetek szuverenitását gyengítő kezdeményezés, az biztos nem az európai alapértékekből fakad. Az már egy másik, szerencsére még csak lidérces képzelgésekben létező Európa, amiből – több millió uniós polgár nevében – köszönjük szépen, de nem kérünk!