Miután hónapokig tartó viták, diplomáciai torzsalkodások és zűrzavaros állapotok után Európában szinte mindenki számára egyértelművé vált, hogy a tavaly óta szüntelenül áramló menekülthullám alapvetően inkább rossz, mint jó, újra több százezer szíriai befogadására kényszerítené az uniós tagállamokat Berlin és Brüsszel. Miután a nyugat-balkáni migránsútvonalon elhelyezkedő országok mindegyike – Macedóniától kezdve Svédországig –, az emberek áradatával szembesülve, a határok hermetikus lezárását kezdte el követelni, az EU most megállapodást készül kötni Törökországgal, hogy egyenesen az ottani táborokból vegyük át a menekülteket. Miután az uniós tagországok többsége, még Németország is hangsúlyozni kezdte, hogy az EU határain kívül kell elsősorban megoldást találni a válságra, helyben kell jobb életkörülményeket teremteni a menekültek számára, ez a javaslat érvényét veszítheti.
Milyen őrült logikai gondolatsor kezdődött el azzal, hogy a határainkon keresztül ellenőrizetlenül átzúduló, illegálisan átvonuló embertömeget meg kell állítani, és vezetett el odáig, hogy kifejezetten kívánatos volna, ha a szíriai háború elől menekülőket egyenesen Törökországból szállítanánk át, repülőkkel és hajókkal, törvényes úton? Nem éppen amiatt panaszkodtak eddig a svédek, a dánok, az osztrákok vagy a szlovének, hogy nem bírnak ennyi embert ellátni, országaikat pénzügyileg és fizikailag is leterheli a nagymértékű bevándorlás? Mitől lenne jobb a helyzetük, ha legálisan érkezett menekültek tízezreinek ellátásáért és integrációért kellene felelniük? És mielőtt bármiféle megállapodást kötne Ankarával Brüsszel, mi van azzal a már Európában tartózkodó 160 ezer emberrel, akiket az úgynevezett kötelező menekültelosztási kvótarendszer keretében kellene elosztani a tagállamok között?
Ezek után senki sem csodálkozhat azon, hogy a schengeni övezet a megszűnés szélére sodródott, az Európai Unió vezetésében pedig senki sem bízik már. A teljesen értelmetlen európai lépés két tényezővel magyarázható. Az egyik az, hogy Törökország rájött arra, milyen könnyen zsarolhatja Európát. Ankarának már nyilván nem elég az a több milliárd eurós pénzügyi támogatás és a számos politikai kedvezmény, amelyet az EU azért ajánlott fel neki, hogy megakadályozza a Törökország területén élő több mint kétmillió menekült kivándorlását Európába. Recep Tayyip Erdogan török elnök tegnap azzal fenyegetőzött, hogy Törökország megnyitja nyugati határait az Európába tartó menekültek előtt. (Azelőtt Moammer el-Kadhafi egykori líbiai vezető tett hasonló kijelentéseket. Őt eltávolították a nyugati szövetségesek, anarchiába süllyesztve az országot és elindítva ezzel Olaszország felé a menekültáradatot. Ez is okos és átgondolt lépés volt az európai államférfiak részéről.)
A szíriaiak közvetlen betelepítése mögött húzódó másik ok a humanitárius szempont lehet. Angela Merkelt is ez vezérli, ami dicséretes és nemes szándék. Sajnos azonban álszentség is. A szíriai polgárháború 2011-ben kezdődött, négy évig azonban senkinek eszébe nem jutott kötelező betelepítésről és kvótarendszerről beszélni. Ha pedig befogadjuk a szíriaiakat, irakiakat és afgánokat – akiknek országaiban szintén a Nyugat teremtett „rendet” –, miért ne segíthetnénk a szudáni üldözötteknek, a szomáliaiaknak, az éhező
etiópoknak, a Gázában rekedt palesztinoknak?
Azért, mert nem tudjuk a világ összes baját a vállunkra venni. Ilyen egyszerű.