Ma a svédek büszkén hitehagyott, nagyon befogadó, nagyon ateista, nagyon felvilágosult nép, ahol talán Ferenc pápa is csak egy argentin, aki mellékesen még katolikus is, ehhez pedig értelemszerűen nincs senkinek köze, hiszen a vallás magánügy. Persze bonyolítja a helyzetet, hogy az argentin úriember vatikáni útlevéllel érkezik Malmőbe. 499 év telt el Luther Márton mindent felforgató, mindent átalakító, mindent megtermékenyítő és mindent összedöntő tételeinek beadása óta, amely akkor súlyos politikai tett volt, igazi forradalom. Mai utódai már nem urai sem erdőknek, sem halastavaknak, nincsenek seregeik, politikailag nem számítanak tényezőknek.
A vallás visszaszorult a templomokba, az emberek szívébe, magánügy lett, mint a kedvenc étel, a kedvenc focicsapat, amelyről nem feltétlenül beszélünk. 2016-ra a kereszténység elveszítette döntési jogkörét, nem érdekel senkit halhatatlan lelke, a hitelvek pedig a teológusok poros íróasztalára kerültek, hadd elmélkedjenek rajtuk. Nem oszt, nem szoroz. Amikor Ferenc pápa megérkezett Svédországba, épp a halloween ünnepét ülték, a gyerekek csokit és cukorkát szereztek a szokással épp most megismerkedő felnőttektől halottnak öltözve, csontvázjelmezekben, a házak ablakában töklámpások vicsorogtak. Ferenc pápa miséjét Malmőben 15 ezer ember hallgatta végig. Az FF Malmö stadionjában átlagosan ennyien vannak a meccseken, persze ha a Mjallby jön, akkor többen érdeklődnek az égszínkékek iránt.
A katolikus egyházfő értelemszerűen nem hitelvekről beszélt Lund katedrálisában Munib Younannal, a lutheránus egyházakat tömörítő szövetség első emberével, hiszen az a szétszakítottság ott marad, azon vitázni egyelőre értelmetlen. Ha elismerik a keresztények az egymás ellen elkövetett fél évezredes bűnöket, a meg nem értést, a politikai köntösbe öltöztetett vallásháborúkat, a rengeteg pénzt, amely gazdát cserélt, mert a szívében istentagadó király a bíborpalástból feketébe öltözött, majd vissza, akkor máshogy fog csillogni a katolikus egyház a lutheránusok szemében, és viszont is. Akkor az ökumenikus mozgalomnak lesz egy fontos megállója, egy mérföldkő, amelyet be lehet írni a történelemkönyvekbe, hogy igen, volt kiegyezés, óvatos szavakkal, semmit se tagadva, semmit se elismerve, de mégis volt. Ez a történészhallgatókat nagyon fogja érdekelni száz év múlva, ez lesz az a kérdés, amelyet senki se akar majd húzni, mert egyikük se látott belülről templomot, de mindegyikük kiskorától kezdve ünnepelte a halloweent.
Persze nem lehet kárhoztatni senkit, mert ez nem az a világ, ahol bárkinek volna felelőssége. A protestáns és katolikus emberek között gyakorlatilag nincs probléma, egymás hitbéli álláspontját tiszteletben tartva, de nem osztva, a szívekben az egyesülés már megtörtént. Itt viszont épp a fél évezredes szétszakítottságról emlékezik meg a két közösség, az egyik száz sebből vérezve, de gigászi szervezetként, a másik széttöredezett, autonóm egyházak sokaságaként, ahol senki se beszélhet a másik nevében. Mindenképp előremutató üzenet, akár elhisszük, hogy ezt a döntést hozta Ferenc pápa, akár azt, hogy ez már az idők kezdete óta be volt írva az erre szolgáló, vaskos könyvekbe, azon az argentin bácsi nem változtathatott.
Csak hallja-e valaki?
Sitkei Levente