Túl azon, hogy a felsorolt ellenérvek java része ostobaság, még a balliberális hívek többségét sem sikerül meggyőzni velük arról, hogy maradjanak otthon október másodikán. Hiszen éppen az adja értelmét a nemzeti önrendelkezés fontosságát hangsúlyozó kérdésfeltevésnek ebben az igen jelentős, Magyarország jövőjét alapvetően meghatározó témában, hogy Brüsszel valóban úgy viselkedik, mint valami nemzetek fölötti szuperállam, amelyik azt csinál a tagállamok területén, amit csak akar.
Ha egy érvényes népszavazás eredménye kimondja, hogy a magyarok döntő többsége nem akarja másra bízni hazája demokratikusan megválasztott parlamentjén kívül annak eldöntését, kivel élünk együtt a jövőben, és ez nem kötelezi semmire a senki által meg nem választott Európai Bizottságot, ha ennek nincs semmilyen következménye, akkor az unió nem demokrácia, hanem a legrohadtabb diktatúra. Akkor, ha van kvóta, az bizony a definíció szerint kötelező. Ezért kell bíróságon perelni a már meglévőt, és ezért kell szavazatainkkal visszautasítani minden tervbe vettet.
Ez annyira világos, hogy még Molnár Gyula, az MSZP kusza logikájú elnöke is érthetné, ha akarná. De nem akarja, mert azzal elismerné, hogy nem lehet egyszerre kvótaellenesnek és népszavazás-ellenesnek lenni, amikor a referendum éppen a bármiféle kvóta elleni küzdelemhez kér erős felhatalmazást. Úgy látszik, az Orbán-fóbia gyors szellemi leépüléshez vezet.
Egyébként bármiféle kvóta értelmetlenségét egyre viccesebb jelenetek bizonyítják. Itt van mindjárt az a hír, hogy néhány hét után elhagyta Lettországot, és visszament Németországba azoknak a menekülteknek a jelentős része, akiket az uniós kvótarendszer alapján vett át „önkéntesen” a balti állam. Az ide-oda pakolászott bevándorlókat ugyanis nem érdekli az akadémikus vita arról, van-e közös európai megoldás helyzetük kezelésére, kötelező-e az elosztási mechanizmus vagy csak fizet, aki nem tartja be, az első adandó alkalommal lelécelnek, és elhúznak oda, ahol kevesebb ráfordítással több hasznot remélnek.
A lett különítmény egészen jól járt a kis kitérővel, mert a balti államban megítélt segélyt továbbra is kapják majd jó pár hónapig, miközben a németek hathatós együttérzésére is számítanak ez idő alatt. De azt is látni kell, hogy az említett együttérzés fogyóban van, mert az egyre gyakoribb nők elleni erőszakkal, a növekvő bűnözéssel, az integráció nyilvánvaló lehetetlenségével egyre többen sokallnak be a franciaországi Calais-tól Mecklenburg-Elő-Pomeránián át Svédországig.
Akárhogy csűrjük-csavarjuk, szép lassan kiderül, a népvándorlás megállításának, a migránshelyzet kezelésének egyetlen közösen vállalható, emberséges módja van, ha a hazatérésükben segítjük őket. Ez sem lesz egyszerű, hiszen be kell fejezni országaikban a háborúkat, ehhez azonnal le kell állítani mindenféle fegyverszállítást, titkos és nyilvánvaló beavatkozást, sok pénzt kell fordítani az újjáépítésre, amiben európai és amerikai szakértők irányításával már ők is szerepet vállalhatnának, és bele kell törődni, hogy ők sem akarnak mást, mint jól élni, de nem abban a formában, ahogyan azt mi tesszük itt Európában. Ebbe persze belebukna az a politikai és gazdasági elit, amelyik az inváziót a nyakunkba varrta.
Még hogy nincs valódi tétje az októberi népszavazásnak…