A fiatalember ugyanis romantikus, az érvek ütköztetése helyett a sziklaszilárd vélemény híve, amely nem változhat, ősgonoszt lát az új elnökben. Nem látja, hogy ez illúzió. Nincs se ősgonosz, se tündér, ez nem mese, még ha jól is esik összeomlani és önmagunkat sajnálni, ha vesz a kamera. Nincs és soha nem is volt olyan Európai Unió, amelyben az egyes tagállamok fel akartak volna oldódni a közös akolban, ahol a portugál miniszterelnök egy rajzszöget is átadott volna Svédország javára, mert testvérek vagyunk, ti szőke északi, furcsán beszélő emberek. Az Európai Unió mindig német projekt volt, ideológiával meglocsolva, modernné fazonírozva, abban a reményben, hogy nemzetközivé lesz holnapra a világ, és senki se veszi majd észre, hogy a németek furcsán kigömbölyödtek a nemzetköziesedés alatt.
Igazuk van-e a németeknek, hogy így tesznek? Igen, igazuk. Németország az első. Amerika az első. Portugália és Svédország az első. No és Magyarország az első, nekünk ez soha nem lehet kérdés. Ha a német lapok azt írják, hogy Magyarország pária, gyűlölködő, demokráciaellenes és véres hó hull a zimankós hajnalon, az legyen inkább az ő bajuk, ez mindig így ment a nemzetközi politikában, Ázsiában még ennél is súlyosabban, miközben a gazdasági kapcsolatok kiválóak.
Magyarország pedig pontosan tudja, mi a helyzet idehaza, nem kell a többiektől megkérdezni, pontosan mit is tegyünk a boldoguláshoz, mert lehetnek jó barátok ők, de magyarok nem. Néhány esetben pedig nem is jó barátok, csak ideiglenes szövetségesek, mert sajnos a romantika nem segít a politikai tisztánlátásban, viszont derekasan összekuszálhatja a gondolatokat.
Ezerszer is le lehet vezetni papíron, hogy Magyarország elszigetelődött, de pont azok mondják ezt, akik nagyon szeretnék hinni, hogy ez így történt, vagy mert ezzel gyengítik Magyarországot, s így a riválisok előnybe kerülnek, vagy mert nem látnak tovább a kanyarnál, és szívesen szenvednek vérző szívvel párnáik között. De a történelem nem így működik.
A politikai modellek sose tartanak örökké, nincs olyan rendszer, amely fennmaradna, tökéletes volna; nem hangyák vagyunk, hanem emberek. A hatalmi tömbök szétesését követően az aprócska európai államok az egységben látták a lehetőséget, a közösség adta a siker receptjét. Nagyjából mostanra derült ki, hogy ez nem ugyanazt a gazdagságot adta mindenkinek, és egyáltalán nincs senki odaszögezve a székéhez, bármikor fel lehet állni és kinyújtózkodni, ha erre van szüksége valakinek.
Előtérbe kerültek a szunnyadó nemzeti érdekek, amelyekről annyira nem illett beszélni a közösségi lét idején, miközben mindenki tudta, hogy az irányít mindent. Theresa May brit miniszterelnök a világ minden táján azzal kampányol, hogy Nagy-Britannia globális hatalom, amellyel úgy is érdemes együttműködni, hogy nincs mellette 27 barátja. Ez az osztálynyi ország megtanulhatta a leckét, s talán elindulhat a valódi, sikeres egység irányába, ahol az ideológiai nevelés helyett nevükön nevezik a problémákat.
Magyarország jelenleg tisztában van saját képességeivel, értékeivel és korlátaival. Magyarország nem globális hatalom, nincsenek volt gyarmataink Afrikában, és nem vagyunk az Európai Unió motorja gazdasági teljesítmény tekintetében. Tudjuk viszont, merre akarunk menni. A világ nem halt meg. Soha nem is fog meghalni.