Egy olyan évszázad után, amelyben tízmilliók haltak meg etnikai konfliktusokban, két évtizeddel a délszláv háború borzalmait követően a nemzetiségi problémák még mindig megoldatlanok Európában.
Időközben sikerült megreformálni ezt-azt, az uborkák már tetszetősen görbülnek, a haszonállatoknak táplálékká való átlényegülése kegyes eutanáziával kezdődik, és életük folyamán számos emberi jognak örvendezhetnek. A legjobban pedig a szexuális kisebbségek jártak, akiknek lobbija jelenleg a legerősebb a világon.
De számtalan jog illeti meg a migránsokat is, cserébe azért, hogy minket tiszteltek meg ideköltözésükkel. Ráadásul a tapintatos keresztények már számtalan helyről eltávolították a kereszteket, nehogy a jöttmentek érzékeny lelkivilága megsérüljön.
Nagyon vigyáznak hát mindenki mimózalelkére, csak épp a nemzeti kisebbségek nem érdekelnek senkit a haladó Európában. Bár egy évszázad számtalan tragikuma bizonyítja, hogy az etnikumközi feszültség hová vezethet, az európai intézmények napirendi pontjai között ez a probléma nem szerepel, pedig lassan már a levéltetvek hidratálódáshoz való jogai is sorra kerültek.
Így történhet meg, hogy egy olyan államképződmény (ne haragudjanak, országnak nem tudom nevezni), mint Ukrajna, amelyik teljes egészében ki van szolgáltatva az unió jóindulatának, megengedheti magának azt, amit annak idején még Nicolae Ceausescu, a román diktátor sem merészelt megtenni: megszüntetni az anyanyelvi közép- és felsőfokú oktatást. Több millió ember jogait tiporva a sárba, hiszen Ukrajnában nemcsak magyarok élnek, hanem mások mellett románok és oroszok is, ők ráadásul Európa legnagyobb kisebbségben élő közössége.
Ehhez képest a románok szelíd, barátságos elnyomók a marosvásárhelyi katolikus gimnázium ellehetetlenítésével. Most ők is megtapasztalják, milyen érzés ez.
Megjegyzendő, hogy a romániai ukrán nagykövetnek volt képe tiltakozni a minap, máramarosi vizitjekor, amiért nincs iskolabusz, amely megkönnyítené az ott élő ukrán tanulók eljutását az anyanyelvi oktatást biztosító iskolákba. Elképesztő pofátlanság ez, miközben a hordájuk (mert országgyűlésnek nem nevezném) ilyen oktatási törvényt csiszolgat, mint ahogy pofátlanság azzal érvelni, hogy csak jót akarnak, mert az ország nyelvének elsajátításával jobban érvényesülhetnek Ukrajnában a kisebbségek.
Érvényesülni? Könyörgöm, hogyan lehet ma Ukrajnában érvényesülni? Beállsz a maffiába vagy elmész politikusnak (szinte ugyanaz)? Mert egyéb lehetőséget az afrikai országokat is alulmúló káosz nemigen kínál.
De én elsősorban nem is az ukrán politikumot, pontosabban a hordát hibáztatom, hanem azokat, akik hagyják ezt, akik hallgatásukkal biztosítják ukrán bábjaiknak a hátteret ehhez a fölháborító jogtipráshoz. Hiszen az oktatási és a nyelvtörvény készülődéséről már hónapok óta tudunk és tiltakozunk.
Ha ez a törvény netán a szexuális kisebbségek ellen irányulna, a nyugati világ civil szervezeteinek a fele már kint tombolna az utcán, és sivalkodásuk megtöltene minden médiumot, és az Európát vezető intézmények napirenden kívül trombitálnák össze válságtanácskozásra az aktatologatókat.
Ehhez képest, akárhogy böngészem, nem látom például a hazai civil szervezetek tiltakozó nyilatkozatait, sem a függetlenobjektívmédia háborgó vezércikkeit a témában. Írásom megkomponálásának időpontjában az egyik vezető portál a „Meghökkentően sok magyar ember dolgozik úgy az asztalánál, hogy az üres falat bámulja” című opust tolja a szemünkbe.
De legalább a csecsen homoszexuálisok problémája megoldódott, őket befogadja Kanada. A többi meg kit érdekel?