2024. március 29., péntek, Auguszta napja

Keresés

218 cikk 1/11 oldal

Hozz ránk víg esztendőt!

A magyar kultúra napja 1989 óta január 22.: a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt Szatmárcsekén.

Nem írtak alá túlóraszerződést

Sem a munkaadói, sem a munkavállalói érdekképviseletek nem kaptak visszajelzést arról, hogy bárkivel is aláíratták volna az új túlórakeretre vonatkozó szerződését.

Ezer közpénzfelhasználó szervezetet érintettek az ÁSZ ellenőrzései

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) 2018-ban 323 jelentéssel és 17 elemzéssel járult hozzá a közpénzügyek fejlesztéséhez. Az ellenőrzések mintegy 1000 közpénzfelhasználó szervezetet érintettek, amelyeknek az ÁSZ több mint 2200 javaslatot fogalmazott meg a feltárt szabálytalanságok, hiányosságok kijavítása érdekében. Az utóellenőrzések keretében több mint 1300 feladat végrehajtását értékelték a számvevők – foglalta össze a számvevőszék elnöke az évértékelésében, amelyet az ÁSZ csütörtökön juttatott el az MTI-nek.

Ősbűn az egészségügyben

Domokos László úgy fogalmazott, hogy a politikai pártoknak nemcsak a jelszavak megfogalmazásakor kellene küzdeniük a jogállamiságért, be is kellene tartaniuk a jogszabályokat.

Sikeresnek értékelik a korrupció elleni fellépést

Számottevő előrelépés történt a korrupció visszaszorításában, s ebben az oktatás mellett fontos szerepe volt az automatizált, személytelen ügyintézésnek – tájékoztatott Pintér Sándor.

Sikeres a korrupcióellenes fellépés

Pintér Sándor belügyminiszter kiemelte: jelentősen előreléptek a korrupció visszaszorításában, ugyanakkor küzdeni kell „a kísértések lehetősége ellen”.

Alkonyatkor a kriptában

Az 1980-as évek első felében máig ismeretlen személyek kifosztották Geszten a Tisza család nyughelyét. Hogy mit vittek el? „Csak” Tisza István koponyáját.

ÁSZ: a digitális átállás versenyképességi kérdés

A digitális átállás versenyképességi kérdés az egész ország számára – fejtette ki Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke a Magyar Pénzügyi-Gazdasági Ellenőrök Egyesületének éves konferenciáján.

Gumibocskor

Érmihályfalva után Mezőfele a második olyan település, ahol szoborral tisztelegnek falusfeleik példamutató helytállása, emberi tartása, a szülőföldhöz való ragaszkodásuk előtt.
218 cikk 1/11 oldal
Vissza az oldal tetejére

Oldalainkon sütiket használunk a jobb működés érdekében. Adatvédelmi nyilatkozatunkból tájékozódhat az Ön adatainak védelméről. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt olvashatja el.